Kompromisszumok helyett

A versengő világnak az a javaslata, hogy ne gázoljunk át egymáson, kössünk inkább kompromisszumokat. Ez így első hangzásra jól is hangzik, ugye? Nem kell verekedni meg lökdösődni..., hanem  elegánsan kompromisszumokat kötünk. De nézzük meg egy kicsit közelebbről. Mi a kompromisszum?

A kompromisszum azt jelenti: nem érem el a céljaimat, de cserébe te is ígérd meg, hogy te sem éred el a céljaidat.  Egy kicsit neked is rossz, meg egy kicsit nekem is. És akkor létrehoztuk a legalacsonyabb szintű együttműködést: mi ketten együttműködünk abban, hogy egyikünk sem érje el a céljait.

Amikor találkozunk és egymás útjában állunk, mert te erre akarsz jönni, én meg arra (mondjuk egy keskeny hídon a folyó felett 2000 méterrel), akkor különböző dolgok járhatnak a fejünkben.
Persze az olvasó mindig kivétel :)))) de azért megvillantok néhányat:

 Ha a páncélok szintjén vagyunk benn a helyzetben (ahol a játszmák és a versengés folyik), akkor ilyesmi gondolataink lehetnek: "Ez az utamban áll, félre kéne lökni, hogy odaérjek..." És méregetem az erőviszonyokat. Ismerős? :)

De dönthetek úgy is, hogy az együttműködést választom, egyeztetem vele, hogy mit szeretne, kiterítjük a céljainkat (szükségleteinket, amik érzéseink és tetteink mozgatórugói) és akkor találunk egy (vagy több) olyan megoldást, amivel mindketten egyformán elégedettek vagyunk. (vesd össze: win-win)

Például megfogjuk egymás kezét és óvatosan, de bátran helyet cserélünk ezen a szűk hídon, és folytatjuk utunkat; és Te is eléred a célod meg én is. Ez hogy tetszik?

Ehhez persze szükséges még egy aprócska összetevő: hogy mindketten vállaljuk a felelősséget saját magunkért ahelyett, hogy a másikra mutogatnánk...

"AZ EMBEREKET A HÜLYESÉGÜKKEL EGYÜTT KELL SZERETNI!"

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.

De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta: 

"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."

Nem értettem, s ezért még hozzátette: 

"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összetojtad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"

(Müller Péter)

Harmónia

"A harmónia nem azt jelenti, hogy mi ketten örökké napsütésben élünk. A harmónia azt jelenti, hogy viharban is kapcsolódunk. Hogy nem engedjük el egymás kezét, akkor sem, ha ez lenne a könnyebb. Mert a szív nem engedi. Hogy kapcsolódunk a fájdalmunkon, a veszteségeinken, sérülékenységünkön keresztül is. Hogy őszinték vagyunk, akkor is, ha ez kockázatosnak tűnik. Hogy tudom, hogy tartasz, ha kell. És tudod, hogy tartalak, ha kell. A harmónia nem a látszat-béke. Nem az álarcok mögötti egykedvű közömbösség. Nem is nyomógombos öröm-mosoly. A harmónia alapja az őszinte és tiszta, segítő kapcsolódás örömök és küzdelmek közepette." (Lipták Anikó)

A szavak ablakok (vagy falak)

Szavaid ostorként csattannak lelkemen, kettőnk közé éket ver ítéleted. Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?

Mielőtt pajzsot rántanék magam elé, s megszólalna fájdalmam vagy félelmem, mielőtt szavammal falat építenék, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?

A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak. Célom: úgy szólni és úgy figyelni, ami mindenkinek a szeretetet jelenti.

Tudod, van, amit el kell mondanom, mert az igen fontos nekem. Ha szavaim nem tükrözik szándékaim, szabadnak maradnom segítesz-e?

Ha úgy tűnik, mintha szidnálak, ha úgy éreznéd, nem szeretlek, kérlek, ne a szavaimra figyelj, hanem a mögöttük megbújó érzésre!

Ruth Bebermeyer

Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel." 

(Márai Sándor) 

 

Egy pillanat jelentősége

A tapintatról és a gyöngédségről (Márai)

A lelkekben van

A lelkekben van
A hely, ahol lehet a lehetetlen és tesz a tehetetlen.
Ahol igen van a lehetekben, s nincs nem az igenekben.
A hely, hol hit van az emberekben, s igaz minden "szeretlek"-ben.
Ott van a lelketekben, keressétek lelkesebben! :)

(Zagyi Adrienn Márta verse)

Együttérzés és az EMPÁTIA valódi értelme (videó)

 

Egy videót hoztam ma Nektek az empátiáról. Ide kattintva tekinthetitek meg.

Ismeritek?


"...annyira nyilvánvalóvá vált előttem: hogy nagyon sokunknak, itt ebben a teremben, és a halálsoron is majd' minden férfinak és nőnek, a saját együttérzésük magvai sohasem voltak öntözve. Hogy az együttérzés valójában egy velünk született emberi minőség. Jelen van minden egyes emberi lényben. De nagyon sajátos körülmények kellenek ahhoz, hogy az együttérzés aktiválódjék, felébredjen.
...
Manapság már ismerjük az idegtudománynak köszönhetően, hogy az együttérzésnek van néhány nagyon különleges minősége. Például: egy olyan ember, aki kifejleszti magában az együttérzést, amikor szenvedés közelébe kerül, akkor azt a szenvedést sokkal nagyobb mértékben érzi, mint sokan mások. Ugyanakkor sokkal hamarabb kerül vissza az alapállapotba. Ezt rugalmasságnak nevezik. Sokan azt hiszik, hogy az együttérzés leszív bennünket, de bizton ígérhetem Önöknek, hogy sokkal inkább kelt életre! 

Még egy dolog az együttérzéssel kapcsolatban: tényleg komolyan megnöveli az ún. idegi integrációt. Ugyanis az agy összes részét összeköttetésbe hozza. Még egy dolog, amit több kutató is felismert, az Emory-nél, a Davis-nél, stb., hogy az együttérzés erősíti az immunrendszerünket! Hűha, nagyon ártalmas világban élünk! (Nevetés) Legtöbbünk összehúzódik a sok pszicho-szociális és fizikai méreggel, a világunk mérgeivel szembesülvén. De az együttérzés, az együttérzés előidézése valójában mobilizálja az ellenállásunkat!

Tudják, ha az együttérzés ilyen jótékony számunkra, akkor felmerül bennem egy kérdés. Miért nem tanítjuk a gyerekeinknek az együttérzést? (Taps) Ha az együttérzés olyan jó nekünk, miért nem tanítjuk meg az egészségügyi dolgozókat együttérzésre, hogy képesek legyenek megtenni, amit elvárunk tőlük, azaz, hogy tényleg át tudják alakítani a szenvedést? És ha az együttérzés tényleg olyan jó nekünk, akkor miért nem szavazunk rá? Miért nem olyan embereket szavazunk be a kormányba akik rendelkeznek együttérzéssel, annak érdekében, hogy egy sokkal törődőbb világunk lehessen? Van egy mondás: "erős hátra és puha arcra van szükség". Borzasztóan erős hátra van szükségünk, hogy a körülmények közepette tartani tudjuk magunkat. Ez pedig a nyugalom mentális minősége.

Azonban egy puha arcra is szükség van -- arra, hogy képesek legyünk valóban nyitottnak lenni a való világ számára, hogy ne védjük le a szívünket."
...

Kedvenc Videóim Empatikus Kommunikáció témában (1.)

Az első videóban Rambala Éva arról beszél, hogy hogyan lehet megvalósítani azt, hogy szívből őszinte legyek anélkül, hogy mást megbántanék. Leegyszerűsítve erről szól az Erőszakmentes Kommunikáció. Az egy órás előadás ezekre a témákra tér ki:

• Mi az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) célja?

Kialakítani és fenntartani olyan minőségű kapcsolatokat, ahol mindenki szükségletei kielégülnek. Minden kapcsolat, olyan, mint a tűz: ha nem ápolom, ha nem teszek bele valamit, akkor az nem fog működni. Valódi partnerkapcsolatra, valódi együttműködésre azok, és csakis azok az emberek képesek, akik képesek önmagukért IS kiállni, ÉS odafigyelni a másik jóllétére is. Ha ez a SZÁNDÉK, mint vezércsillag nem irányít, akkor teljes egészében nem tudom az Erőszakmentes Kommunikációt használni.

Mi az az elsősorban gondolkodási struktúra, ami segít abban, hogy a szándékomat fenn tudjam tartani?

Az EMK  abban jelent segítséget, lépésről lépésre mi az a gondolkodási struktúra, ami segít engem abban, hogy elengedjem a haragomat egyrészt; másrészt, hogy mélyebben tudatosítsam magamban, hogy mi is az, ami igazán fontos számomra ebben a pillanatban.

• A jelképes SAKÁL és ZSIRÁF

A Zsiráf reprezentálja azokat a pillanatokat, amikor képes vagyok kapcsolódni a saját szívemmel, ami képessé tesz arra, hogy a másik szívével is kapcsolatba kerüljek.

Az erőszakmentesség SOHA nem jelent gyengeséget, sokkal inkább FÉLELEM NÉLKÜLISÉGET jelent. Minél több bennem a félelem, annál nagyobb a valószínűsége, hogy agresszívan fogok megnyilvánulni.

A Sakál reprezentálja azokat a pillanatokat, amikor kétségbeesésemben egy öngyilkos nyelvet használok, és ilyeneket mondok, hogy:
"NEM!!!" "Mért pont én???" "Hányszor megmondtam már???"

Minél agresszívabb a megnyilvánulásom, annál inkább vérzik a szívem! Minden anyázás mögött ott van egy érző, vérző szív, aki kétségbeesetten kér valamit! Ha képes vagyok nem csak azt meghallani, ami kijön a száján, hanem azt is, hogy mi az ami ebben a pillanatban az Ő szívében most élhet, akkor egy teljesen más világban fogok élni, és attól kezdve SZAVAKKAL BÁNTHATATLAN LESZEK!

Ez önmagamra is igaz! Amikor egy picit agresszívabban sikerül megnyilvánulnunk, mint ahogyan szerettünk volna, ez azt jelent, hogy az én szívem éppen most vérzik. Először magamnak kell valamiféle empátiát, törődést beszereznem ahhoz, hogy a másikra is oda tudjak figyelni.

• Az Őszinteség fontossága és konkrét javaslatok

Keress egy Sakált az életedben! (A sakál soha nem az agresszív, rossz ember, hanem az, akinek a jólléte számomra ugyanolyan fontos, mint a sajátom, csak mondott vagy tett, ami nekem nem tetszett.)

A végtelennek tűnő óceán is apró pici vízcseppekből áll; egy kapcsolat is ilyen kis apró cseppekből áll. Nem a nagy konfliktusok, amik igazán fontosak, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy azt a nagyon sok kis aprósággal, elégedetlenséggel, amit nap mint nap begyűjtök tudok-e mit kezdeni; vagy felgyülemlik bennem és egy nagy konfliktus formájában robban-e úgy, hogy annak a kapcsolatunk látja a kárát?

A SIKER KULCSA 50%-ban a minőségi munka és a szaktudás, és 50%-ban a kapcsolatteremtő képesség. Mit teszek azért, hogy olyan kapcsolatokat alakítsak, aki, mai segít a munkámban?

Példa: Találj egy apróságot: mit tett az illető, ami neked nem tetszett? Pl: késés.


1. lépés: megfigyelés: értékelés nélkül, csak a tények. Azt hallottam a főnökömtől, hogy: "A délutános műszak megérkezett, Hölgyem?"

Az általam ismert legjobb módja az értékítéletem kifejezésének, ha nevesítem az érzéseimet (2. lépés) és a szükségleteimet (3. lépés).

2. lépés: Érzésem lehet pl: félelem, feszültség, (ha közeli családtag mondja ugyanezt: tehetetlenséget, kétségbeesést, kétségbeesést is érezhetek).

Amikor nevén tudom nevezni az érzéseimet, be tudom nevezni az érzéseimet, az érzés van az én kezemben; mielőtt nevén neveztem volna én voltam az ő kezében. Behelyezem az időben, és attól kezdve el tudok tőle távolodni. Az érzések folyamatosan változnak, mint a tenger hullámai: jön és aztán el is simul. Tudomásul veszem az érzésemet, nem akarom megváltoztatni, hanem veszek egy nagy lélegzetet, és megengedem magamnak arra a pár másodpercre a szomorúságot.  Így ez az érzés nem fog felettem eluralkodni. Amikor nem tudatosítom, vagy megpróbálom átalakítani, az általában nem szokott működni.

Az a mondat, ami úgy kezdődik, hogy "Én úgy érzem, hogy..." NEM érzést, hanem egy kritikus gondolatot fog tartalmazni ítélet formájában, ami csak konfliktust szül. Az érzésem mindig csak egy emberről, (magamról) szól, soha nem a másikról.

3. lépés: Szükségletek: az érzéseim gyökere.

Csak azért vagyok felelős, amit irányítani tudok. Minél inkább felelősséget vállalunk a másik sikeréért, boldogságáért, eredményeiért, annál felelőtlenebb lesz az illető.

Mit tudok irányítani?

- SZÁNDÉKOMAT
- GONDOLATAIMAT
- TUDATOS SZAVAMAT ÉS TETTEIMET

HA SZERETNÉK KILÉPNI AZ ÉRZELMI RABSZOLGASÁG ÁLLAPOTÁBÓL, AKKOR NE A MÁSIKAT VÁDOLJAM AZ ÉN ÉRZÉSEIMÉRT, hanem valahol másutt keressem az érzéseim gyökerét: szükségleteimben!

 Az érzelmi felnőtté válás ott kezdődik, hogy felelősséget vállalok önmagamért.

MINDEN EMBER MINDEN CSELEKEDETE MÖGÖTT OTT VAN EGY SZÜKSÉGLET KIELÉGÍTÉSÉRE IRÁNYULÓ VÁGY!

A szükségletek szintjén megtapasztalhatjuk az UGYANAZ-ságot. Ez igaz az érzésekre is. Mert mindenki volt már szomorú és csalódott.

A szükségletek szintjén nincsen konfliktus, csak a megoldási stratégiák szintjén.

Amikor a szükségleteimet nevesítem, az olyan, mint amikor SZÁRNYAL A LELKEM: Béke, Szeretet, Együttműködés, Figyelem, Gyengédség, Elismerés, Megértés, Közös értékrend, Megállapodások betartása.... stb.

De miközben szárnyal a lelkem, fontos, hogy a két lábam leérjen a földig. Ezt reprezentálja a kérés.

4. lépés: Kérés:

- Fontos, hogy arra fókuszáljak, amit szeretnék, hogy megtörténjen.
- Nem követelés ---> ha a nemet is ugyanolyan szívvel tudom fogadni, mint az igent.

Nem az a javaslat, hogy mostantól ebben a négy lépésben beszélgess, de amikor ugyanazzal a konfliktussal kerülsz szemben nap mint nap, akkor nagyon fontos, hogy képes legyél ezt a 4 lépést tudatosítani magadban:

- Mi volt az a történés, ami nem tetszett?
- Hogy vagyok én ezzel a helyzettel?
- Mire van szükségem?
- Mi a kérésem?

• Empátia 

 Megpróbálom megtippelni, hogy mi lehet a másik fél érzése és szükséglete. 

pl: késés.
 --> a főnök talán: feszültséget, kétségbeesést érezhet; mert pl. biztonságra vágyik.
 --> a férj talán: magányosságot érezhet, mert szeretetre vágyik.

• Kritika fogadása építő módon: erről itt írtam már. 

***

Javaslom, hogy olvasd el többször ezt a cikket és nézd meg sokszor a videót! Óriási segítség lehet Neked is abban, hogy olyan minőségű kapcsolataid legyenek, hogy a szív szintjén tudjatok találkozni!

Lotilko szárnyai

Élt egyszer egy repülõ ember, úgy hívták, hogy Lotilko. Két szárnya volt, amelyekkel gyakran magasan az erdõ fölött repült, felszállt egészen a fellegekig, sokszor még magasabbra is, és nemegyszer megtörtént, hogy túl messzire repült otthonától.
Történt egyszer, hogy megint csak messzire szállt, és közben ráesteledett.
– Itt kell töltenem az éjszakát valahol. Majd csak reggel szállok haza – gondolta, és egy ismeretlen településen szállt le.
De legalább jó embereknél kopogtatott volna éjjeli szállásért! Szerencsétlenségére éppen Teventejre talált.
Elõször szívesen fogadta Lotilkót, még meg is vendégelte. De amikor látta, hogy Lotilko leveszi válláról a szárnyait és az ágya mellé helyezi, dühbe gurult.
– Minek neki a szárny? – gondolta. – Van lába, tehát tud járni, van keze, tehát tud dolgozni. Minek neki akkor a szárny?
Amikor aztán Lotilko álomba merült, magához vette és elrejtette a szárnyait.
Felébredt reggel Lotilko, kereste a szárnyait.
– Teventej, hol van a szárnyam? – kérdezte.
– Megmondom, csak elõbb elmegyek vadászni.
El is ment Teventej a vadászatra, messzi földre. Nem maradt otthon más, csak a felesége meg a gyerekei.
– Áruld el, hová rejtette férjed a szárnyamat? – kérte Lotilko Teventej feleségét.
– Igazán nem tudom – felelte az asszony. – De ha tudnám, sem mondanám meg!
Nagyon félt az asszony az urától.
Kiment Lotilko az udvarra, és látta, hogy madarak szálldosnak vígan a levegõben.
– Madárkák, hej, madárkák, nem tudjátok, hová lett a szárnyam?
– Nem mondhatjuk meg, Teventej megölne bennünket!
– Áruljátok el, és én egy kövér rénszarvast hozok nektek érte! Egész seregetek jóllakik belõle! →
Mire a madarak:
– Hozzad a rénszarvast, aztán megmondjuk!
Egy kövér rénszarvast ejtett zsákmányul Lotilko, és nagy lakomát rendezett belõle a madaraknak. Úgy megszállták azok a szarvast, mint a sûrû felleg, rövidesen csak a csontjai fehérlettek.
– Most aztán mondjátok meg végre, hol van a szárnyam! – kérte ismét Lotilko.
Mire a csókák így feleltek:
– Keresd elõször a folyó egyik partján, aztán meg a másikon!
No, erre már nagyon megharagudott Lotilko.
– Hogy görbüljön meg a csõrötök örökre! – kiáltott fel haragjában.
Az átok azonnal megfogant. Ezeknek a madaraknak meg egész nemzetségüknek egybõl meggörbült a csõrük, és úgy is maradt mind a mai napig. Azóta hívják õket görbecsõrû csókáknak.
Megérkezett Teventej a vadászatról, kérlelni kezdte õt Lotilko:
– Most már mondd meg, hol a szárnyam, hogy hazatérhessek!
De Teventej csak nevetett gonoszul:
– Add nekem a csizmádat, aztán visszaadom a szárnyad!
Gondolkodóba esik Lotilko, nézte a jó meleg bõrcsizmáját. Hogy lesz meg nélküle? De hiszen visszakapja a szárnyát, akkor aztán meglesz csizma nélkül is!
Lehúzta lábáról a csizmát, és odaadta Teventejnek. Az meg elrejtette a csizmát is, aztán megint nagy vadászatra indult.
– Add vissza a szárnyam! – kiáltott utána Lotilko. De Teventej most is csak nevetett rajta.
Segítségért ment akkor az emberekhez Lotilko:
– Adjatok nekem egy pár jó csizmát. Láthatjátok, lábbeli nélkül maradtam!
De az emberek csak a fejüket rázták:
– Egyetlen fölösleges pár csizmánk sem maradt!
Nem adtak neki, mert õk is féltek Teventejtõl.→
Látta Lotilko, hogy senkitõl sem várhat segítséget, és hogy csak saját maga segíthet magán. Elindult hát az erdõbe madártollat gyûjteni. Sok-sok madártollra volt szüksége, hogy új szárnyat készíthessen magának.
De azért elkészítette.
Éppen felcsatolta a szárnyat a vállára, amikor Teventej megérkezett a vadászatról.
Felszállt Lotilko a magasba, Teventej meg kiabált utána:
– Lotilkooo, Lotilkooo! Hová mész?
– Megyek haza, a szülõföldemre! – hangzott fentrõl a boldog válasz.
Teventej csak nézte, hogyan lengeti Lotilko a szárnyát a magasban a széles pusztaság fölött, akár egy hatalmas madár… Repül, száll, és egyre kisebbnek látszik. Aztán végleg eltûnt a szeme elõl.
Egyszeriben õ is leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy a magasba emelkedjék, mint Lotilko.
Szaladt a rejtekhelyhez, ahová Lotilko szárnyát rejtette. Felcsatolta a vállára, meglengette, próbált repülni, de bizony, nem ment. Nem és nem tudott elszakadni a földtõl!
Próbálta a felesége, mindhiába. Õ se tudott felemelkedni a levegõbe.
– Nem ér ez a szárny egy fabatkát sem – mondta a férjének. – Vesd a tûzbe, el kell égetni.
Teventej fogta Lotilko szárnyát, tûzre vetette. El is égette. Nem is tanult meg a mai napig sem repülni.
(tunguz népmese)

Programajánló 2015. áprilisra

Sok szeretettel várlak az alábbi programjaimra:

Találkozni önmagaddal

Milyen lenne találkozni önmagaddal? Őszintén, álarc nélkül meglátni önmagad?
Milyen lenne, ha tudnád szeretni önmagadat, elfogadni úgy, mint másokat, akiket szeretsz? Mi lenne, ha olyan puhán ölelnéd át önmagadat a gondolataiddal és a szavaiddal, ahogy egy kisbabát?
Milyen lenne kilépni a kényelmi zónádból, és azt tenni, amit igazán szeretsz?
Milyen lenne, ha a játék,  a szórakozás és a munka egy és ugyanaz lenne?
Milyen lenne félelmek helyett szeretetben élni? Elfojtások helyett elfogadásban?
Milyen lenne lenni letenni a mázsás terheket és fellélegezni, és nem cipelni tovább?
Milyen lenne együtt haladni az élet áramlásával?
Milyen lenne feltöltődni és abból adni?
Milyen lenne vállalni saját magadért a felelősséget: az életedért, a boldogságodért, a döntéseidért, mindenért?
Milyen lenne kilépni az érzelmi rabszolgaságból és szabadnak lenni a játszmáktól?
Milyen lenne, ha mindig meg tudnád fogalmazni, hogy milyen érzések élnek a szívedben; és milyen erőforrásaid hiányát vagy teljét jelzik éppen?
Milyen lenne könnyedséggel találkozni a másikkal a szív szintjén?
Milyen lenne, ha megfizetnéd a boldogság árát?
Milyen lenne, ha nem hazudnál többet magadnak?
Milyen lenne mások bántó szavai mögött meglátni az érzéseit és a szükségleteit; a gyereket, aki benne sír éppen?
Milyen lenne bízni önmagadban, és ebben a bizalomban élni?
Milyen lenne könnyedén  kérni SZÍVességet, és elfogadni, amit mások jó szívvel adnak?
Milyen lenne olyan bátornak lenni, hogy a tenyeredre téve a szívedet megmutasd sebezhetőségedet?
Mit veszítenél, ha ugyanazt a tiszteletet megadnád önmagadnak is, amit egy általad nagyra becsült embernek?
Milyen lenne békében és harmóniában élni önmagaddal, s ezáltal másokkal is?
Milyen lenne, ha a lehetetlen nem létezne, és minden lehetséges lenne számodra?
Milyen lenne őszintén hinni, és a hited szerint élni?
Milyen lenne, ha becsülnéd a jelent ahelyett, hogy a tegnapon bánkódnál vagy a holnapon aggódnál?
Milyen lenne, ha lenne egy álmod és nem mondanál le róla, hanem minden nap tennél érte, hogy valósággá váljon?
Milyen lenne abban is hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül", hogy "lehetetlen"?
Milyen lenne hálában és megelégedésben élni?

Kell? Muszáj? Ugyan már!!! :)

Ezen a borongós fejem-széltől-szétrepedős délelőttön, mikor lemondták a délelőtti programot, legnagyobb örömömre; épp azon gondolkodtam, hogy mennyire hálás vagyok az illető rugalmasságáért, és azért hogy megtanulhattam azt, hogy nincs olyan, hogy kell vagy muszáj.

Ahhoz, hogy ebből poszt is szülessen nagymértékben hozzájárult ez a kis képecske, ami az imént jött szembe velem:

Hát dehogynem!!! :)


Hogy lehetek olyan szerencsés és áldott, hogy olyan barátaim vannak, akik megértőek, rugalmasak, akik élik az empátiát, ésszerűek, hajlékonyak?

Ha elvállalok valamit és mégsem megy, akkor nem azt mondják, hogy 'márpedig megcsinálod, az igened legyen igen, ha törik, ha szakad'; hanem megértőek, és azt mondják 'rendben van, megcsinálja más, akinek most könnyebb'.

Mert NINCS OLYAN, HOGY KELL VAGY MUSZÁJ!!!!!!

És MINDIG VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGED!!!!!

Ez az ember végső szabadsága.

 

Eszembe jutnak erről még Márai Sándor szavai is:

"Mint a hajós, kinek hajója nagy viharba jutott, s egyszerre látja, hogy a vitorlák kötelei megfeszülnek, a nagy vitorlaszárnyak vészesen megdagadnak az orkán tébolyodott leheletétől, a huzalok recsegnek és ropognak, s a düledező és táncoló hajófedélzeten, a bőgő és átcsapó hullámok között, imbolyogva, utolsó erejével is a vitorlákhoz és kötelekhez siet, hogy lazítson mindezen: úgy tudjad te is, életed veszélyes és viharos pillanataiban, hogy a nagy feszültségeket nem tudod elviselni, az emberi kapcsokon és kapcsolatokon lazítani kell, máskülönben törik és szakad minden. Ilyenkor dobjál félre mindent: munkát, emberi vonatkozásokat, életrendet, s bízzad magad a sorsra és a viharra. Minden életben és minden életszakban kerekednek ilyen viharok, mikor mindaz, ami addig kötés volt, nem bírja ki a szenvedélyes indulatok viharának feszítését. Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar."

Nem kell belerokkannod az életbe!!!! Ha pihenni kell, akkor lazíts!!! Csinálj valamit, ami feltölt!!! Törődj magaddal!!! Ne várd meg, míg törik és szakad minden! Állj meg egy pillanatra és gondold végig, hogy MI HIÁNYZIK MOST neked!

Lehet, hogy fáradtnak, kimerültnek és elgyengültnek érzed magad, mert feltöltődésre, pihenésre vagy gondoskodásra vágysz?

Ha sikerül meglátnom, hogy abban az adott pillanatban HOGYAN ÉRZEM MAGAD, az két dologban is segítségemre lesz.
Egyrészt ahogy dr. prof. Bagdy Emőke mondja, ha beazonosítom az érzéseimet, ezzel elhelyezem az időben, és el tudok tőle távolodni (ha úgy találom, hogy ezt szeretném).
Másrészt az érzések olyanok, mint a jelzőlámpák az autó műszerfalán: azt jelzik, hogy milyen szükséglet nincs 'betöltve', hogy mi az ami hiányzik.

Ha azt is megtaláltam, hogy milyen szükségletem, vagy erőforrásom hiányát élem éppen meg, akkor kibontom ezt a csomagot: felteszem magamnak a kérdést, hogy miből élem meg azt az adott erőforrást, amiről úgy gondolom, hogy most hiányzik, és szebb lenne az életem, ha meg tudnám élni.

Fontos, hogy KONKRÉT legyen, mert csak így tudok következő lépésként egy azonnal teljesíthető, konkrét kérést intézni magamhoz, a másikhoz, vagy a többi 7milliárd ember közül bárkihez.

Ha például hulla fáradt vagyok és pihenésre vágyok, akkor lehet, hogy a pihenést abból élem meg, ha kikapcsolom a telefont, lehúzom a redőnyöket, bekapcsolom az inframatracot és lefekszem 1 órára aludni egyet. Vagy lehet, hogy elmegyek és alaposan megmasszíroztatom magam. Ebből a pihenést, a gondoskodást és a feltöltődést is meg szoktam élni.

Vagy az is lehet, hogy fáradt vagyok, de feltöltődésre és fittségre is vágyom. Ilyenkor meg szoktam kérdezni a barátnőmet vagy valamelyik szomszéd anyukát, hogy van-e kedve velem együtt mozogni. Kontakt kimozgatós és partnerakrobatikás elemeket is szívesen beleviszek a közös mozgásterápiába, és utána tényleg feltöltődve és fittnek érezzük magunkat.

Mert adni csak a VAN-ból lehet. Mert ahogy a bölcsességéről híres Salamon király is írja: "Jobb egy élő eb, mint egy kimúlt oroszlán” (Prédikátor 9:4).
 
Hálás vagyok, hogy évekkel ezelőtt találkoztam a Dr Marshall Rosenberg által kidolgozott Erőszakmentes Kommunikációval, ami ezek mellett még azt is megtanította nekem, hogy MINDIG TUDOK TENNI VALAMIT MAGAMÉRT, EZÉRT NEM KELL A SAJÁT BOLDOGSÁGOM TERHÉT VALAKI MÁSNAK A NYAKÁBA VARRNI.

Mérhetetlen szabadságot ad az a tudat, hogy egy adott helyzetben nem csak ez VAGY az között választhatok, hanem végtelen számú lehetőség létezik.

A kritika fogadásának 4 módja

Négyféleképpen tudjuk fogadni a kritikát, de csak kétféleképpen érdemes (a saját lelki békém érdekében legalábbis...:)

Legyen az a kritikus mondat, hogy:

"Nem vagy normális, hogy egy idegenben megbízol, ez naívságra vall!"

1. Magamat okolom, mert amit mond azt a helyiértékén kezelem, és magamra vetítem az üzenet tartalmát:

"... tényleg nem vagyok normális, naív vagyok, ez hülyeség volt..."

2. A másikat okolom, elítélve őt:

"Túl bizalmatlan vagy!"

3. Érzékelem saját érzéseimet és szükségleteimet és tudatosítom magamban (empátia önmagamnak):

Ha ezt egy számomra fontos személy mondja, akkor lehet, hogy valamiféle tehetetlenséget, kétségbeesést, csalódottságot érzek, mert lehetséges, hogy támogatásra, megértésre és bizalomra vágyok.

4. Érzékelem a másik fél érzéseit és szükségleteit (empátiát adok neki):

"Ideges vagy, mert ilyen helyzetekben nagyobb biztonságra vágysz?"

***

“Sokféle néven neveztek már engem… Sosem hallgatom meg, mit gondolnak az emberek! Inkább ahhoz kapcsolódom, hogy mit éreznek és milyen szükségleteik vannak. Azt igyekszem meghallani, hogy mi él az emberekben, mi zajlik bennük… nem azt, hogy mit gondolnak rólam.”

/Dr. Marshall B. Rosenberg/

A számomra fontos kapcsolatokban én arra törekszem, hogy az utóbbi kettőt használjam.

A kritikáról

A kritika az ’ítélni’ jelentésű ókori görög κριτική szóból ered. Aki kritizál, vádaskodik, ítélkezik, bírál...stb, valószínűleg az értékelésén, elemzésén keresztül ad hangot a véleményének. 

Minden kritika egy ki nem elégült szükséglet tragikus kifejeződése. Aki sérteget, megszégyenít vagy a szavai törszúráshoz hasonlók; annak a szíve éppen vérzik és végső elkeseredésében egy öngyilkos nyelvet használ arra, hogy ezt kifejezésre juttassa. 

Minél erősebb bennem a félelem, annál valószínűbb, hogy erőszakosan fogok megnyilvánulni.

Amikor azt mondom, hogy Te ilyen vagy olyan vagy, akkor felcímkézlek és beskatulyázlak. 

Mi ezzel a probléma?

Ha egy átlátszó befőttes üvegbe sót, cukrot, rizst vagy tésztát teszek, akkor mivel látom, hogy mi van benne, felcímkézhetem, hogy só, cukor, rizs vagy tészta. 

De Te nem vagy átlátszó, és nem tudhatom, hogy egészen pontosan milyen érzéseid és szükségleteid vannak éppen akkor, amikor ezt mondod nekem. Ezért, amikor kritikát hallok Tőled, nem gondolom azt rólad, hogy undok, irigy, bunkó, vagy éppen féltékeny vagy. Ha ezt tenném, akkor egy statikus nyelvet használnék egy állandóan változó lényre. Valahol olvastam, hogy egyetlen dolog állandó: a változás. :) 

Ehelyett a statikus nyelv helyett egy folyamatnyelvet javaslok, ami teret ad a folyamatos változásnak, és ami lehetővé teszi, hogy hidakat építsek egymáshoz falak helyett.

Hálás vagyok, hogy 5 éve megismerhettem és elsajátíthattam az Erőszakmentes Kommunikáció módszerét, ami elsősorban egy gondolkodási struktúra. 

Megtanultam, hogy egy konfliktus esetén ne a másikról beszéljek, hanem saját magamról. Egészen pontosan arról, hogy az adott pillanatban mi él a szívemben. Ellenkező esetben, ha a beszélgetőpartnerem az első pár szóból kritikát hall meg, akkor nagy valószínűséggel már rá is jött arra, hogy a legjobb védekezés a támadás és már benne is vagyunk egy jó kis 'kinek van igaza' játszmában. 

Számomra ezzel az a probléma, hogy így a páncélok szintjén folyik a kommunikáció, ahol harc és áldozatok árán dől el, hogy ki azt erősebb (erőszakosabb), és rendszerint neki van igaza, még ha nem is... A játszmáknak nincsenek igazi győztesei, mert a végén mindenki több sebből vérzik, a kapcsolatunk pedig romokban hever. 

A számomra fontos kapcsolatokban szeretnék a szív szintjén találkozni. Ezért fontos, hogy a kritikát tudjam építő módon fogadni. Erről fog szólni a következő cikk. :)

Kérdezted már magadtól?

Mi van akkor, ha a kulcs az örömhöz és minden máshoz , ha megkérdezzük magunkat: "Minek vagyok most elköteleződve?"

Mi van akkor, ha  elköteleződsz az életnek és egy teljesen más távlat nyílik meg számodra: egy olyan hely, ahol megtapasztalhatod, mi vagy te, mivé válhatsz, mit tudsz létrehozni, és azt megélheted, hogy TE VAGY az ajándék, a lehetőség az inspiráció?

Mi van , ha nem használunk hátsó ajtókat az életünkhöz?

Hány hátsó- ajtót használunk, hogy még csak véletlenül se legyünk mindig jelen életünk színpadán?

Hogyan tudom megengedni magamnak, hogy azt az életet éljem/válasszam, amit választani/élni szeretnék?

Milyen lenne, ha mernél önmagad lenni, és önmagad választásai mellett kiállni?

Milyen lenne az, ha nem hazudnék magamnak? Könnyű vagy nehéz?

Sokszor azt gondoljuk, hogy mindig erősnek kell lennünk és állnunk kell az élet viharait és a nagy igyekezetünkben nem vesszük észre azt a végtelen erőt, ami pont az abszolút sebezhetőségben rejlik. Amikor teljesen leengedjük a felépített védőfalainkat olyankor tudunk igazán szabadon mozogni, érzékelni és megválasztani a következő lépésünket. Mi kéne hozzá, hogy minél több helyzetben tudjuk ezt választani?

Mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor valamit annyira élveztél, hogy nem érdekelt, hogy hányszor tévesztesz ütemet, hányszor kell előröl kezdened mert valahogy elrontottad vagy belebuktál? Számodra mi ez a tevékenység? Ha már rég nem érezted magad így gondolj vissza a gyerekkorodra. Mi volt az a dolog, ami közben teljesen megfeledkeztél önmagadról és a külvilágról akár olyan mértékben, hogy elfelejtettél egész nap enni vagy inni? Mi kéne ahhoz hogy a jelenedben is megtaláljad azt, amit ennyire élvezel és ami ennyire inspirál? 

Mi kéne ahhoz, hogy amikor bármit kérsz az, akkor azt teljes sebezhetőségből tegyed? (Megengedve, hogy lehet, hogy elutasítanak, hogy megkapod, hogy számon kérnek, hogy azt mondják nem érdemled, hogy......) Tudnál-e magyarázkodás, indoklások nélkül kérni?

Milyen hozzájárulás tudok itt lenni ÉS milyen hozzájárulást tudok itt fogadni?

Valahányszor ellenállsz valaminek vagy elutasítasz valamit, az egyre inkább beragaszt és megrekeszt.
Mi mást választhatsz az ellenállás és elutasítás helyett?
Mi egyéb lehetséges?

Mi mást választhatsz, ami örömteli számodra?

Mennyi választást adsz magadnak, amikor abból a nézőpontból tekintesz az életedre, hogy vajon miképp fognak megítélni mások?

Mi van, ha nem arról van szó, hogy megszereljük azt, ami rossz benned?
Mi van, ha azért akarod megváltoztatni a dolgokat, mert észreveszed, hogy több is lehetne annál, ami van? Nem azért, mert rossz vagy?

SZERETNÉD MINDIG JÓL ÉREZNI MAGAD?
Derűsen, felszabadultan, magabiztosan, szeretettel eltelve, békével a szívedben? Reggel, délben, este, sőt délelőtt és délután és éjszaka is? A körülményeidtől függetlenül?

Hányszor alkalmazod ugyanazt a sémát, futod ugyanazokat a köröket és vársz egy teljesen más eredményt? Más eredményt csak más nézőpontból való megközelítéssel hozhatsz létre.
Mi van akkor, ha tulajdonképpen képes vagy kidolgozni azt, ahogyan neked működnek a dolgaid? Pusztán azzal, hogy felteszed magadnak a kérdést: Mi az, ami nekem itt és most működne?

 Mi lenne, ha depresszív napjaid csak városnézések lennének Sötétvárosban, és bármikor távozhatnál Vidámföldére bármikor?


Hány elvárásod van magad felé, hogy milyennek kellene lenned, milyennek nem kellene lenned, mit kellene elérned? Az elvárásaid bezárják a lehetőségeidet és összezsugorítanak. Mekkora felszabadulás és mekkora könnyebbség lenne neked és a testednek, ha abbahagynád önmagad nyomasztását, akár már most? 

Észrevetted azokat a helyzeteket (tér-űröket), amiknél nem vagy hajlandó nagyobbat létrehozni?  Mik ezek számodra? Kell, hogy legyen valamilyen tisztánlátás, az éberségnek egy szikrája, a lehetőség suttogása, aminek minden kételyen, félelmen, ellenálláson és a hajlandóság hiányán túl kell dominálnia.
Mit vagy hajlandó birtokolni és létrehozni?  

Mennyi érték van még a világban, amiről nem is gondolnánk? 

Milyen lenne egy olyan világban élni, ahol mindenki kedves lenne a másikkal? Mi van akkor, ha te vagy az, aki segíthet ennek a megvalósításában?

Mit élveznék ma, ami életkedvvel töltene fel? Mit játszhatok? Mivel szórakoztathatnám magam?

Milyen más eszközeid lehetnek, amit amit eddig ismertél?

Mi az amiben utol kell érnem magamat vagy másokat, mire használom hogy lelassítom az időt?

Ki vagyok én ma és milyen kalandok várnak rám? Itt van az egész nap előttem, bárki lehet ma még belőlem...

Mi lenne, ha azt választanád, hogy a felesleges terheidet leteszed, és könnyedén szárnyalsz a tudatosság szárnyán. Mi lenne ha ez nagyobb ajándék lehetne, mint amit eddig mertél remélni? Mi lenne, ha ez a családodnak is nagyobb ajándékot jelent, mint amit eddig tudtál adni?
Mi lenne, ha ez a világ számára is nagyobb hozzájárulás lenne? Tetszene ez az érzés neked?   

A függőségek mögött többnyire az a hiedelem húzódik,hogy nem vagyok elég -jó,okos,gazdag stb. Ez egy elég erős téves eszme. Mi az a könnyedség amivel ezzel kérdésben lehetek? Mi más is lehetséges? Mire használom ezt?

Aki csalódni akar az fog.
Hányszor kételkedtél a képességeidben és a módszereidben, mert olyannak akartál segíteni, aki nem akart változtatni, de te ezt nem ismerted el?

Milyen elvárásaid akadályozzák az elfogadást és a szabad áramlást, ami benne tart az ítélkezésben? Mit tettél életbevágóvá, vagy jelentőség-telivé sikerrel, eredményességével, hatásosságával kapcsolatban?  

Hajlandó lennél-e magabiztos és könnyed, örömteli lenni? 

Hol lehetek még nagyobb hozzájárulás bárkinek az életéhez örömmel és könnyedén? 

Továbbtanulás:
Kérdezd meg, hogy mi járulna hozzá a valóságodhoz ezek közül? És mi kéne, hogy oly könnyedén legyen rá pénzed, mintha zsemlét vennél? 
  
Milyen másik nézőpontból nézhetnék erre rá? 

Mi más lehetséges? 

Mi kellene ahhoz, hogy életed minden egyes pillanatában a választás áramlásával utazz és azt válaszd, ami számodra valódi ajándék? 

Milyen kérdéseket tennél még fel magadnak? :) Van kedved  hozzászólásban megosztani?

Miért blogolok?

Elsősorban azért, mert örömet ad nekem a blogolás. Igen, bátorkodom beismerni, hogy ez egy örömforrás számomra.  Nem kell megijedni, nem az egyetlen örömforrás. (szóismétlés:) Szeretek blogolni. Mindig is írtam naplót. Ez most publikus.

Aztán azért, hogy értéket adjak. Él bennem a vágy szebbé tenni mások életét. És a sajátomat is. :) (Remélem ez válasz az esetleges kérdésre, hogy miért publikus.:)

Elmondom mi az, amit tudok vállalni.

Vállalom azt, hogy olyan tartalmakat teszek fel, ami követi azt a keskeny ösvényt, amin haladni szándékozok. Szándékom szerint, akik közös értékrenden vannak velem, őket szolgálhatja, inspirálhatja a blogom. Ha én a tőlem telhető legjobbat igyekszem adni, szándékom szerint magas színvonalon, de valaki, aki velem közös értékrenden van, mégsem boldog és elégedett ezzel, és ezt a tudomásomra juttatja: hajlandó vagyok megígérni, hogy figyelembe veszem a véleményét és mérlegelni fogom, fontolóra veszem, hogy az általa kifogásolhatónak vélt tartalmat újra gondolom.

Nem tudom vállalni viszont, hogy

• kitalálom más kritikus gondolatát, mert sajnos nincs meg az a képességem, hogy gondolatolvasó legyek (de rajta vagyok az ügyön :) )
• olyat hozok létre, ami mindig mindenkinek mindenféle szempontból tetszik, és kedvére van, bár ez a leghőbb vágyam, de fogalmam sincs, hogy ilyet hogyan kell csinálni. Ha valaki esetleg birtokában lenne eme képességnek és megosztaná velem, hogyan lehet elsajátítani, ígérem, maradéktalanul betartok mindent eme cél elérése érdekében!

Cinizmus mit sem ér: felötlik, s eldobom... (Radnóti után szabadon).

Remélem, hogy senkinek a lelkiismeretét nem sértem meg semmivel, de ha mégis, akkor legyen olyan kedves és legalább hozza a tudtomra (és még csak azt sem várom el, hogy kritika vagy erőszak nélkül tegye - mert bennem nincsenek elvárások... :)

Van egy bibliai gondolat, amit még idegombolok a végére, mert ez az életem egyik fő mottója:

„Bőséges békéjük van azoknak, akik szeretik törvényedet, és számukra nincsen botláskő” (Zsoltárok 119:165)

A téma aktualitását tekintve hamarosan jelentkezem egy videóval, ami a kritika fogadásának módjairól fog szólni. :)

Ki vagy?

"Ki vagy a teljesítményed nélkül?
Ki vagy a hírneved nélkül?
Ki vagy a birtoktárgyaid nélkül?
Ki vagy a cselekedeteid nélkül?
Ki vagy a pénzed nélkül?
Ki vagy a társadalmi státuszod nélkül?
Ki vagy a rangod, vagy beosztásod nélkül?
Ki vagy a képességeid nélkül?
Ki vagy a briliáns IQ-d nélkül?
Ki vagy a sikereid és kudarcaid nélkül?
Ki vagy a barátaid nélkül?
Ki vagy az ellenségeid nélkül?
Ki vagy a tested formája és állapota nélkül?
Ki vagy a személyiséged nélkül?
Önmagad... A Figyelő Tudatosság, aki mindezeknek tudatában van."
 
(Jim Carrey)