Találkozni önmagaddal

Milyen lenne találkozni önmagaddal? Őszintén, álarc nélkül meglátni önmagad?
Milyen lenne, ha tudnád szeretni önmagadat, elfogadni úgy, mint másokat, akiket szeretsz? Mi lenne, ha olyan puhán ölelnéd át önmagadat a gondolataiddal és a szavaiddal, ahogy egy kisbabát?
Milyen lenne kilépni a kényelmi zónádból, és azt tenni, amit igazán szeretsz?
Milyen lenne, ha a játék,  a szórakozás és a munka egy és ugyanaz lenne?
Milyen lenne félelmek helyett szeretetben élni? Elfojtások helyett elfogadásban?
Milyen lenne lenni letenni a mázsás terheket és fellélegezni, és nem cipelni tovább?
Milyen lenne együtt haladni az élet áramlásával?
Milyen lenne feltöltődni és abból adni?
Milyen lenne vállalni saját magadért a felelősséget: az életedért, a boldogságodért, a döntéseidért, mindenért?
Milyen lenne kilépni az érzelmi rabszolgaságból és szabadnak lenni a játszmáktól?
Milyen lenne, ha mindig meg tudnád fogalmazni, hogy milyen érzések élnek a szívedben; és milyen erőforrásaid hiányát vagy teljét jelzik éppen?
Milyen lenne könnyedséggel találkozni a másikkal a szív szintjén?
Milyen lenne, ha megfizetnéd a boldogság árát?
Milyen lenne, ha nem hazudnál többet magadnak?
Milyen lenne mások bántó szavai mögött meglátni az érzéseit és a szükségleteit; a gyereket, aki benne sír éppen?
Milyen lenne bízni önmagadban, és ebben a bizalomban élni?
Milyen lenne könnyedén  kérni SZÍVességet, és elfogadni, amit mások jó szívvel adnak?
Milyen lenne olyan bátornak lenni, hogy a tenyeredre téve a szívedet megmutasd sebezhetőségedet?
Mit veszítenél, ha ugyanazt a tiszteletet megadnád önmagadnak is, amit egy általad nagyra becsült embernek?
Milyen lenne békében és harmóniában élni önmagaddal, s ezáltal másokkal is?
Milyen lenne, ha a lehetetlen nem létezne, és minden lehetséges lenne számodra?
Milyen lenne őszintén hinni, és a hited szerint élni?
Milyen lenne, ha becsülnéd a jelent ahelyett, hogy a tegnapon bánkódnál vagy a holnapon aggódnál?
Milyen lenne, ha lenne egy álmod és nem mondanál le róla, hanem minden nap tennél érte, hogy valósággá váljon?
Milyen lenne abban is hinni, hogy nincs "nem tudom", hogy nincs "úgyse sikerül", hogy "lehetetlen"?
Milyen lenne hálában és megelégedésben élni?

Kell? Muszáj? Ugyan már!!! :)

Ezen a borongós fejem-széltől-szétrepedős délelőttön, mikor lemondták a délelőtti programot, legnagyobb örömömre; épp azon gondolkodtam, hogy mennyire hálás vagyok az illető rugalmasságáért, és azért hogy megtanulhattam azt, hogy nincs olyan, hogy kell vagy muszáj.

Ahhoz, hogy ebből poszt is szülessen nagymértékben hozzájárult ez a kis képecske, ami az imént jött szembe velem:

Hát dehogynem!!! :)


Hogy lehetek olyan szerencsés és áldott, hogy olyan barátaim vannak, akik megértőek, rugalmasak, akik élik az empátiát, ésszerűek, hajlékonyak?

Ha elvállalok valamit és mégsem megy, akkor nem azt mondják, hogy 'márpedig megcsinálod, az igened legyen igen, ha törik, ha szakad'; hanem megértőek, és azt mondják 'rendben van, megcsinálja más, akinek most könnyebb'.

Mert NINCS OLYAN, HOGY KELL VAGY MUSZÁJ!!!!!!

És MINDIG VAN VÁLASZTÁSI LEHETŐSÉGED!!!!!

Ez az ember végső szabadsága.

 

Eszembe jutnak erről még Márai Sándor szavai is:

"Mint a hajós, kinek hajója nagy viharba jutott, s egyszerre látja, hogy a vitorlák kötelei megfeszülnek, a nagy vitorlaszárnyak vészesen megdagadnak az orkán tébolyodott leheletétől, a huzalok recsegnek és ropognak, s a düledező és táncoló hajófedélzeten, a bőgő és átcsapó hullámok között, imbolyogva, utolsó erejével is a vitorlákhoz és kötelekhez siet, hogy lazítson mindezen: úgy tudjad te is, életed veszélyes és viharos pillanataiban, hogy a nagy feszültségeket nem tudod elviselni, az emberi kapcsokon és kapcsolatokon lazítani kell, máskülönben törik és szakad minden. Ilyenkor dobjál félre mindent: munkát, emberi vonatkozásokat, életrendet, s bízzad magad a sorsra és a viharra. Minden életben és minden életszakban kerekednek ilyen viharok, mikor mindaz, ami addig kötés volt, nem bírja ki a szenvedélyes indulatok viharának feszítését. Lazíts és várjál. Reggelre eláll a vihar."

Nem kell belerokkannod az életbe!!!! Ha pihenni kell, akkor lazíts!!! Csinálj valamit, ami feltölt!!! Törődj magaddal!!! Ne várd meg, míg törik és szakad minden! Állj meg egy pillanatra és gondold végig, hogy MI HIÁNYZIK MOST neked!

Lehet, hogy fáradtnak, kimerültnek és elgyengültnek érzed magad, mert feltöltődésre, pihenésre vagy gondoskodásra vágysz?

Ha sikerül meglátnom, hogy abban az adott pillanatban HOGYAN ÉRZEM MAGAD, az két dologban is segítségemre lesz.
Egyrészt ahogy dr. prof. Bagdy Emőke mondja, ha beazonosítom az érzéseimet, ezzel elhelyezem az időben, és el tudok tőle távolodni (ha úgy találom, hogy ezt szeretném).
Másrészt az érzések olyanok, mint a jelzőlámpák az autó műszerfalán: azt jelzik, hogy milyen szükséglet nincs 'betöltve', hogy mi az ami hiányzik.

Ha azt is megtaláltam, hogy milyen szükségletem, vagy erőforrásom hiányát élem éppen meg, akkor kibontom ezt a csomagot: felteszem magamnak a kérdést, hogy miből élem meg azt az adott erőforrást, amiről úgy gondolom, hogy most hiányzik, és szebb lenne az életem, ha meg tudnám élni.

Fontos, hogy KONKRÉT legyen, mert csak így tudok következő lépésként egy azonnal teljesíthető, konkrét kérést intézni magamhoz, a másikhoz, vagy a többi 7milliárd ember közül bárkihez.

Ha például hulla fáradt vagyok és pihenésre vágyok, akkor lehet, hogy a pihenést abból élem meg, ha kikapcsolom a telefont, lehúzom a redőnyöket, bekapcsolom az inframatracot és lefekszem 1 órára aludni egyet. Vagy lehet, hogy elmegyek és alaposan megmasszíroztatom magam. Ebből a pihenést, a gondoskodást és a feltöltődést is meg szoktam élni.

Vagy az is lehet, hogy fáradt vagyok, de feltöltődésre és fittségre is vágyom. Ilyenkor meg szoktam kérdezni a barátnőmet vagy valamelyik szomszéd anyukát, hogy van-e kedve velem együtt mozogni. Kontakt kimozgatós és partnerakrobatikás elemeket is szívesen beleviszek a közös mozgásterápiába, és utána tényleg feltöltődve és fittnek érezzük magunkat.

Mert adni csak a VAN-ból lehet. Mert ahogy a bölcsességéről híres Salamon király is írja: "Jobb egy élő eb, mint egy kimúlt oroszlán” (Prédikátor 9:4).
 
Hálás vagyok, hogy évekkel ezelőtt találkoztam a Dr Marshall Rosenberg által kidolgozott Erőszakmentes Kommunikációval, ami ezek mellett még azt is megtanította nekem, hogy MINDIG TUDOK TENNI VALAMIT MAGAMÉRT, EZÉRT NEM KELL A SAJÁT BOLDOGSÁGOM TERHÉT VALAKI MÁSNAK A NYAKÁBA VARRNI.

Mérhetetlen szabadságot ad az a tudat, hogy egy adott helyzetben nem csak ez VAGY az között választhatok, hanem végtelen számú lehetőség létezik.

A kritika fogadásának 4 módja

Négyféleképpen tudjuk fogadni a kritikát, de csak kétféleképpen érdemes (a saját lelki békém érdekében legalábbis...:)

Legyen az a kritikus mondat, hogy:

"Nem vagy normális, hogy egy idegenben megbízol, ez naívságra vall!"

1. Magamat okolom, mert amit mond azt a helyiértékén kezelem, és magamra vetítem az üzenet tartalmát:

"... tényleg nem vagyok normális, naív vagyok, ez hülyeség volt..."

2. A másikat okolom, elítélve őt:

"Túl bizalmatlan vagy!"

3. Érzékelem saját érzéseimet és szükségleteimet és tudatosítom magamban (empátia önmagamnak):

Ha ezt egy számomra fontos személy mondja, akkor lehet, hogy valamiféle tehetetlenséget, kétségbeesést, csalódottságot érzek, mert lehetséges, hogy támogatásra, megértésre és bizalomra vágyok.

4. Érzékelem a másik fél érzéseit és szükségleteit (empátiát adok neki):

"Ideges vagy, mert ilyen helyzetekben nagyobb biztonságra vágysz?"

***

“Sokféle néven neveztek már engem… Sosem hallgatom meg, mit gondolnak az emberek! Inkább ahhoz kapcsolódom, hogy mit éreznek és milyen szükségleteik vannak. Azt igyekszem meghallani, hogy mi él az emberekben, mi zajlik bennük… nem azt, hogy mit gondolnak rólam.”

/Dr. Marshall B. Rosenberg/

A számomra fontos kapcsolatokban én arra törekszem, hogy az utóbbi kettőt használjam.

A kritikáról

A kritika az ’ítélni’ jelentésű ókori görög κριτική szóból ered. Aki kritizál, vádaskodik, ítélkezik, bírál...stb, valószínűleg az értékelésén, elemzésén keresztül ad hangot a véleményének. 

Minden kritika egy ki nem elégült szükséglet tragikus kifejeződése. Aki sérteget, megszégyenít vagy a szavai törszúráshoz hasonlók; annak a szíve éppen vérzik és végső elkeseredésében egy öngyilkos nyelvet használ arra, hogy ezt kifejezésre juttassa. 

Minél erősebb bennem a félelem, annál valószínűbb, hogy erőszakosan fogok megnyilvánulni.

Amikor azt mondom, hogy Te ilyen vagy olyan vagy, akkor felcímkézlek és beskatulyázlak. 

Mi ezzel a probléma?

Ha egy átlátszó befőttes üvegbe sót, cukrot, rizst vagy tésztát teszek, akkor mivel látom, hogy mi van benne, felcímkézhetem, hogy só, cukor, rizs vagy tészta. 

De Te nem vagy átlátszó, és nem tudhatom, hogy egészen pontosan milyen érzéseid és szükségleteid vannak éppen akkor, amikor ezt mondod nekem. Ezért, amikor kritikát hallok Tőled, nem gondolom azt rólad, hogy undok, irigy, bunkó, vagy éppen féltékeny vagy. Ha ezt tenném, akkor egy statikus nyelvet használnék egy állandóan változó lényre. Valahol olvastam, hogy egyetlen dolog állandó: a változás. :) 

Ehelyett a statikus nyelv helyett egy folyamatnyelvet javaslok, ami teret ad a folyamatos változásnak, és ami lehetővé teszi, hogy hidakat építsek egymáshoz falak helyett.

Hálás vagyok, hogy 5 éve megismerhettem és elsajátíthattam az Erőszakmentes Kommunikáció módszerét, ami elsősorban egy gondolkodási struktúra. 

Megtanultam, hogy egy konfliktus esetén ne a másikról beszéljek, hanem saját magamról. Egészen pontosan arról, hogy az adott pillanatban mi él a szívemben. Ellenkező esetben, ha a beszélgetőpartnerem az első pár szóból kritikát hall meg, akkor nagy valószínűséggel már rá is jött arra, hogy a legjobb védekezés a támadás és már benne is vagyunk egy jó kis 'kinek van igaza' játszmában. 

Számomra ezzel az a probléma, hogy így a páncélok szintjén folyik a kommunikáció, ahol harc és áldozatok árán dől el, hogy ki azt erősebb (erőszakosabb), és rendszerint neki van igaza, még ha nem is... A játszmáknak nincsenek igazi győztesei, mert a végén mindenki több sebből vérzik, a kapcsolatunk pedig romokban hever. 

A számomra fontos kapcsolatokban szeretnék a szív szintjén találkozni. Ezért fontos, hogy a kritikát tudjam építő módon fogadni. Erről fog szólni a következő cikk. :)

Kérdezted már magadtól?

Mi van akkor, ha a kulcs az örömhöz és minden máshoz , ha megkérdezzük magunkat: "Minek vagyok most elköteleződve?"

Mi van akkor, ha  elköteleződsz az életnek és egy teljesen más távlat nyílik meg számodra: egy olyan hely, ahol megtapasztalhatod, mi vagy te, mivé válhatsz, mit tudsz létrehozni, és azt megélheted, hogy TE VAGY az ajándék, a lehetőség az inspiráció?

Mi van , ha nem használunk hátsó ajtókat az életünkhöz?

Hány hátsó- ajtót használunk, hogy még csak véletlenül se legyünk mindig jelen életünk színpadán?

Hogyan tudom megengedni magamnak, hogy azt az életet éljem/válasszam, amit választani/élni szeretnék?

Milyen lenne, ha mernél önmagad lenni, és önmagad választásai mellett kiállni?

Milyen lenne az, ha nem hazudnék magamnak? Könnyű vagy nehéz?

Sokszor azt gondoljuk, hogy mindig erősnek kell lennünk és állnunk kell az élet viharait és a nagy igyekezetünkben nem vesszük észre azt a végtelen erőt, ami pont az abszolút sebezhetőségben rejlik. Amikor teljesen leengedjük a felépített védőfalainkat olyankor tudunk igazán szabadon mozogni, érzékelni és megválasztani a következő lépésünket. Mi kéne hozzá, hogy minél több helyzetben tudjuk ezt választani?

Mikor volt a legutóbbi alkalom, amikor valamit annyira élveztél, hogy nem érdekelt, hogy hányszor tévesztesz ütemet, hányszor kell előröl kezdened mert valahogy elrontottad vagy belebuktál? Számodra mi ez a tevékenység? Ha már rég nem érezted magad így gondolj vissza a gyerekkorodra. Mi volt az a dolog, ami közben teljesen megfeledkeztél önmagadról és a külvilágról akár olyan mértékben, hogy elfelejtettél egész nap enni vagy inni? Mi kéne ahhoz hogy a jelenedben is megtaláljad azt, amit ennyire élvezel és ami ennyire inspirál? 

Mi kéne ahhoz, hogy amikor bármit kérsz az, akkor azt teljes sebezhetőségből tegyed? (Megengedve, hogy lehet, hogy elutasítanak, hogy megkapod, hogy számon kérnek, hogy azt mondják nem érdemled, hogy......) Tudnál-e magyarázkodás, indoklások nélkül kérni?

Milyen hozzájárulás tudok itt lenni ÉS milyen hozzájárulást tudok itt fogadni?

Valahányszor ellenállsz valaminek vagy elutasítasz valamit, az egyre inkább beragaszt és megrekeszt.
Mi mást választhatsz az ellenállás és elutasítás helyett?
Mi egyéb lehetséges?

Mi mást választhatsz, ami örömteli számodra?

Mennyi választást adsz magadnak, amikor abból a nézőpontból tekintesz az életedre, hogy vajon miképp fognak megítélni mások?

Mi van, ha nem arról van szó, hogy megszereljük azt, ami rossz benned?
Mi van, ha azért akarod megváltoztatni a dolgokat, mert észreveszed, hogy több is lehetne annál, ami van? Nem azért, mert rossz vagy?

SZERETNÉD MINDIG JÓL ÉREZNI MAGAD?
Derűsen, felszabadultan, magabiztosan, szeretettel eltelve, békével a szívedben? Reggel, délben, este, sőt délelőtt és délután és éjszaka is? A körülményeidtől függetlenül?

Hányszor alkalmazod ugyanazt a sémát, futod ugyanazokat a köröket és vársz egy teljesen más eredményt? Más eredményt csak más nézőpontból való megközelítéssel hozhatsz létre.
Mi van akkor, ha tulajdonképpen képes vagy kidolgozni azt, ahogyan neked működnek a dolgaid? Pusztán azzal, hogy felteszed magadnak a kérdést: Mi az, ami nekem itt és most működne?

 Mi lenne, ha depresszív napjaid csak városnézések lennének Sötétvárosban, és bármikor távozhatnál Vidámföldére bármikor?


Hány elvárásod van magad felé, hogy milyennek kellene lenned, milyennek nem kellene lenned, mit kellene elérned? Az elvárásaid bezárják a lehetőségeidet és összezsugorítanak. Mekkora felszabadulás és mekkora könnyebbség lenne neked és a testednek, ha abbahagynád önmagad nyomasztását, akár már most? 

Észrevetted azokat a helyzeteket (tér-űröket), amiknél nem vagy hajlandó nagyobbat létrehozni?  Mik ezek számodra? Kell, hogy legyen valamilyen tisztánlátás, az éberségnek egy szikrája, a lehetőség suttogása, aminek minden kételyen, félelmen, ellenálláson és a hajlandóság hiányán túl kell dominálnia.
Mit vagy hajlandó birtokolni és létrehozni?  

Mennyi érték van még a világban, amiről nem is gondolnánk? 

Milyen lenne egy olyan világban élni, ahol mindenki kedves lenne a másikkal? Mi van akkor, ha te vagy az, aki segíthet ennek a megvalósításában?

Mit élveznék ma, ami életkedvvel töltene fel? Mit játszhatok? Mivel szórakoztathatnám magam?

Milyen más eszközeid lehetnek, amit amit eddig ismertél?

Mi az amiben utol kell érnem magamat vagy másokat, mire használom hogy lelassítom az időt?

Ki vagyok én ma és milyen kalandok várnak rám? Itt van az egész nap előttem, bárki lehet ma még belőlem...

Mi lenne, ha azt választanád, hogy a felesleges terheidet leteszed, és könnyedén szárnyalsz a tudatosság szárnyán. Mi lenne ha ez nagyobb ajándék lehetne, mint amit eddig mertél remélni? Mi lenne, ha ez a családodnak is nagyobb ajándékot jelent, mint amit eddig tudtál adni?
Mi lenne, ha ez a világ számára is nagyobb hozzájárulás lenne? Tetszene ez az érzés neked?   

A függőségek mögött többnyire az a hiedelem húzódik,hogy nem vagyok elég -jó,okos,gazdag stb. Ez egy elég erős téves eszme. Mi az a könnyedség amivel ezzel kérdésben lehetek? Mi más is lehetséges? Mire használom ezt?

Aki csalódni akar az fog.
Hányszor kételkedtél a képességeidben és a módszereidben, mert olyannak akartál segíteni, aki nem akart változtatni, de te ezt nem ismerted el?

Milyen elvárásaid akadályozzák az elfogadást és a szabad áramlást, ami benne tart az ítélkezésben? Mit tettél életbevágóvá, vagy jelentőség-telivé sikerrel, eredményességével, hatásosságával kapcsolatban?  

Hajlandó lennél-e magabiztos és könnyed, örömteli lenni? 

Hol lehetek még nagyobb hozzájárulás bárkinek az életéhez örömmel és könnyedén? 

Továbbtanulás:
Kérdezd meg, hogy mi járulna hozzá a valóságodhoz ezek közül? És mi kéne, hogy oly könnyedén legyen rá pénzed, mintha zsemlét vennél? 
  
Milyen másik nézőpontból nézhetnék erre rá? 

Mi más lehetséges? 

Mi kellene ahhoz, hogy életed minden egyes pillanatában a választás áramlásával utazz és azt válaszd, ami számodra valódi ajándék? 

Milyen kérdéseket tennél még fel magadnak? :) Van kedved  hozzászólásban megosztani?

Miért blogolok?

Elsősorban azért, mert örömet ad nekem a blogolás. Igen, bátorkodom beismerni, hogy ez egy örömforrás számomra.  Nem kell megijedni, nem az egyetlen örömforrás. (szóismétlés:) Szeretek blogolni. Mindig is írtam naplót. Ez most publikus.

Aztán azért, hogy értéket adjak. Él bennem a vágy szebbé tenni mások életét. És a sajátomat is. :) (Remélem ez válasz az esetleges kérdésre, hogy miért publikus.:)

Elmondom mi az, amit tudok vállalni.

Vállalom azt, hogy olyan tartalmakat teszek fel, ami követi azt a keskeny ösvényt, amin haladni szándékozok. Szándékom szerint, akik közös értékrenden vannak velem, őket szolgálhatja, inspirálhatja a blogom. Ha én a tőlem telhető legjobbat igyekszem adni, szándékom szerint magas színvonalon, de valaki, aki velem közös értékrenden van, mégsem boldog és elégedett ezzel, és ezt a tudomásomra juttatja: hajlandó vagyok megígérni, hogy figyelembe veszem a véleményét és mérlegelni fogom, fontolóra veszem, hogy az általa kifogásolhatónak vélt tartalmat újra gondolom.

Nem tudom vállalni viszont, hogy

• kitalálom más kritikus gondolatát, mert sajnos nincs meg az a képességem, hogy gondolatolvasó legyek (de rajta vagyok az ügyön :) )
• olyat hozok létre, ami mindig mindenkinek mindenféle szempontból tetszik, és kedvére van, bár ez a leghőbb vágyam, de fogalmam sincs, hogy ilyet hogyan kell csinálni. Ha valaki esetleg birtokában lenne eme képességnek és megosztaná velem, hogyan lehet elsajátítani, ígérem, maradéktalanul betartok mindent eme cél elérése érdekében!

Cinizmus mit sem ér: felötlik, s eldobom... (Radnóti után szabadon).

Remélem, hogy senkinek a lelkiismeretét nem sértem meg semmivel, de ha mégis, akkor legyen olyan kedves és legalább hozza a tudtomra (és még csak azt sem várom el, hogy kritika vagy erőszak nélkül tegye - mert bennem nincsenek elvárások... :)

Van egy bibliai gondolat, amit még idegombolok a végére, mert ez az életem egyik fő mottója:

„Bőséges békéjük van azoknak, akik szeretik törvényedet, és számukra nincsen botláskő” (Zsoltárok 119:165)

A téma aktualitását tekintve hamarosan jelentkezem egy videóval, ami a kritika fogadásának módjairól fog szólni. :)