Egy pillanat jelentősége

A tapintatról és a gyöngédségről (Márai)

A lelkekben van

A lelkekben van
A hely, ahol lehet a lehetetlen és tesz a tehetetlen.
Ahol igen van a lehetekben, s nincs nem az igenekben.
A hely, hol hit van az emberekben, s igaz minden "szeretlek"-ben.
Ott van a lelketekben, keressétek lelkesebben! :)

(Zagyi Adrienn Márta verse)

Együttérzés és az EMPÁTIA valódi értelme (videó)

 

Egy videót hoztam ma Nektek az empátiáról. Ide kattintva tekinthetitek meg.

Ismeritek?


"...annyira nyilvánvalóvá vált előttem: hogy nagyon sokunknak, itt ebben a teremben, és a halálsoron is majd' minden férfinak és nőnek, a saját együttérzésük magvai sohasem voltak öntözve. Hogy az együttérzés valójában egy velünk született emberi minőség. Jelen van minden egyes emberi lényben. De nagyon sajátos körülmények kellenek ahhoz, hogy az együttérzés aktiválódjék, felébredjen.
...
Manapság már ismerjük az idegtudománynak köszönhetően, hogy az együttérzésnek van néhány nagyon különleges minősége. Például: egy olyan ember, aki kifejleszti magában az együttérzést, amikor szenvedés közelébe kerül, akkor azt a szenvedést sokkal nagyobb mértékben érzi, mint sokan mások. Ugyanakkor sokkal hamarabb kerül vissza az alapállapotba. Ezt rugalmasságnak nevezik. Sokan azt hiszik, hogy az együttérzés leszív bennünket, de bizton ígérhetem Önöknek, hogy sokkal inkább kelt életre! 

Még egy dolog az együttérzéssel kapcsolatban: tényleg komolyan megnöveli az ún. idegi integrációt. Ugyanis az agy összes részét összeköttetésbe hozza. Még egy dolog, amit több kutató is felismert, az Emory-nél, a Davis-nél, stb., hogy az együttérzés erősíti az immunrendszerünket! Hűha, nagyon ártalmas világban élünk! (Nevetés) Legtöbbünk összehúzódik a sok pszicho-szociális és fizikai méreggel, a világunk mérgeivel szembesülvén. De az együttérzés, az együttérzés előidézése valójában mobilizálja az ellenállásunkat!

Tudják, ha az együttérzés ilyen jótékony számunkra, akkor felmerül bennem egy kérdés. Miért nem tanítjuk a gyerekeinknek az együttérzést? (Taps) Ha az együttérzés olyan jó nekünk, miért nem tanítjuk meg az egészségügyi dolgozókat együttérzésre, hogy képesek legyenek megtenni, amit elvárunk tőlük, azaz, hogy tényleg át tudják alakítani a szenvedést? És ha az együttérzés tényleg olyan jó nekünk, akkor miért nem szavazunk rá? Miért nem olyan embereket szavazunk be a kormányba akik rendelkeznek együttérzéssel, annak érdekében, hogy egy sokkal törődőbb világunk lehessen? Van egy mondás: "erős hátra és puha arcra van szükség". Borzasztóan erős hátra van szükségünk, hogy a körülmények közepette tartani tudjuk magunkat. Ez pedig a nyugalom mentális minősége.

Azonban egy puha arcra is szükség van -- arra, hogy képesek legyünk valóban nyitottnak lenni a való világ számára, hogy ne védjük le a szívünket."
...

Kedvenc Videóim Empatikus Kommunikáció témában (1.)

Az első videóban Rambala Éva arról beszél, hogy hogyan lehet megvalósítani azt, hogy szívből őszinte legyek anélkül, hogy mást megbántanék. Leegyszerűsítve erről szól az Erőszakmentes Kommunikáció. Az egy órás előadás ezekre a témákra tér ki:

• Mi az Erőszakmentes Kommunikáció (EMK) célja?

Kialakítani és fenntartani olyan minőségű kapcsolatokat, ahol mindenki szükségletei kielégülnek. Minden kapcsolat, olyan, mint a tűz: ha nem ápolom, ha nem teszek bele valamit, akkor az nem fog működni. Valódi partnerkapcsolatra, valódi együttműködésre azok, és csakis azok az emberek képesek, akik képesek önmagukért IS kiállni, ÉS odafigyelni a másik jóllétére is. Ha ez a SZÁNDÉK, mint vezércsillag nem irányít, akkor teljes egészében nem tudom az Erőszakmentes Kommunikációt használni.

Mi az az elsősorban gondolkodási struktúra, ami segít abban, hogy a szándékomat fenn tudjam tartani?

Az EMK  abban jelent segítséget, lépésről lépésre mi az a gondolkodási struktúra, ami segít engem abban, hogy elengedjem a haragomat egyrészt; másrészt, hogy mélyebben tudatosítsam magamban, hogy mi is az, ami igazán fontos számomra ebben a pillanatban.

• A jelképes SAKÁL és ZSIRÁF

A Zsiráf reprezentálja azokat a pillanatokat, amikor képes vagyok kapcsolódni a saját szívemmel, ami képessé tesz arra, hogy a másik szívével is kapcsolatba kerüljek.

Az erőszakmentesség SOHA nem jelent gyengeséget, sokkal inkább FÉLELEM NÉLKÜLISÉGET jelent. Minél több bennem a félelem, annál nagyobb a valószínűsége, hogy agresszívan fogok megnyilvánulni.

A Sakál reprezentálja azokat a pillanatokat, amikor kétségbeesésemben egy öngyilkos nyelvet használok, és ilyeneket mondok, hogy:
"NEM!!!" "Mért pont én???" "Hányszor megmondtam már???"

Minél agresszívabb a megnyilvánulásom, annál inkább vérzik a szívem! Minden anyázás mögött ott van egy érző, vérző szív, aki kétségbeesetten kér valamit! Ha képes vagyok nem csak azt meghallani, ami kijön a száján, hanem azt is, hogy mi az ami ebben a pillanatban az Ő szívében most élhet, akkor egy teljesen más világban fogok élni, és attól kezdve SZAVAKKAL BÁNTHATATLAN LESZEK!

Ez önmagamra is igaz! Amikor egy picit agresszívabban sikerül megnyilvánulnunk, mint ahogyan szerettünk volna, ez azt jelent, hogy az én szívem éppen most vérzik. Először magamnak kell valamiféle empátiát, törődést beszereznem ahhoz, hogy a másikra is oda tudjak figyelni.

• Az Őszinteség fontossága és konkrét javaslatok

Keress egy Sakált az életedben! (A sakál soha nem az agresszív, rossz ember, hanem az, akinek a jólléte számomra ugyanolyan fontos, mint a sajátom, csak mondott vagy tett, ami nekem nem tetszett.)

A végtelennek tűnő óceán is apró pici vízcseppekből áll; egy kapcsolat is ilyen kis apró cseppekből áll. Nem a nagy konfliktusok, amik igazán fontosak, hanem sokkal inkább az a kérdés, hogy azt a nagyon sok kis aprósággal, elégedetlenséggel, amit nap mint nap begyűjtök tudok-e mit kezdeni; vagy felgyülemlik bennem és egy nagy konfliktus formájában robban-e úgy, hogy annak a kapcsolatunk látja a kárát?

A SIKER KULCSA 50%-ban a minőségi munka és a szaktudás, és 50%-ban a kapcsolatteremtő képesség. Mit teszek azért, hogy olyan kapcsolatokat alakítsak, aki, mai segít a munkámban?

Példa: Találj egy apróságot: mit tett az illető, ami neked nem tetszett? Pl: késés.


1. lépés: megfigyelés: értékelés nélkül, csak a tények. Azt hallottam a főnökömtől, hogy: "A délutános műszak megérkezett, Hölgyem?"

Az általam ismert legjobb módja az értékítéletem kifejezésének, ha nevesítem az érzéseimet (2. lépés) és a szükségleteimet (3. lépés).

2. lépés: Érzésem lehet pl: félelem, feszültség, (ha közeli családtag mondja ugyanezt: tehetetlenséget, kétségbeesést, kétségbeesést is érezhetek).

Amikor nevén tudom nevezni az érzéseimet, be tudom nevezni az érzéseimet, az érzés van az én kezemben; mielőtt nevén neveztem volna én voltam az ő kezében. Behelyezem az időben, és attól kezdve el tudok tőle távolodni. Az érzések folyamatosan változnak, mint a tenger hullámai: jön és aztán el is simul. Tudomásul veszem az érzésemet, nem akarom megváltoztatni, hanem veszek egy nagy lélegzetet, és megengedem magamnak arra a pár másodpercre a szomorúságot.  Így ez az érzés nem fog felettem eluralkodni. Amikor nem tudatosítom, vagy megpróbálom átalakítani, az általában nem szokott működni.

Az a mondat, ami úgy kezdődik, hogy "Én úgy érzem, hogy..." NEM érzést, hanem egy kritikus gondolatot fog tartalmazni ítélet formájában, ami csak konfliktust szül. Az érzésem mindig csak egy emberről, (magamról) szól, soha nem a másikról.

3. lépés: Szükségletek: az érzéseim gyökere.

Csak azért vagyok felelős, amit irányítani tudok. Minél inkább felelősséget vállalunk a másik sikeréért, boldogságáért, eredményeiért, annál felelőtlenebb lesz az illető.

Mit tudok irányítani?

- SZÁNDÉKOMAT
- GONDOLATAIMAT
- TUDATOS SZAVAMAT ÉS TETTEIMET

HA SZERETNÉK KILÉPNI AZ ÉRZELMI RABSZOLGASÁG ÁLLAPOTÁBÓL, AKKOR NE A MÁSIKAT VÁDOLJAM AZ ÉN ÉRZÉSEIMÉRT, hanem valahol másutt keressem az érzéseim gyökerét: szükségleteimben!

 Az érzelmi felnőtté válás ott kezdődik, hogy felelősséget vállalok önmagamért.

MINDEN EMBER MINDEN CSELEKEDETE MÖGÖTT OTT VAN EGY SZÜKSÉGLET KIELÉGÍTÉSÉRE IRÁNYULÓ VÁGY!

A szükségletek szintjén megtapasztalhatjuk az UGYANAZ-ságot. Ez igaz az érzésekre is. Mert mindenki volt már szomorú és csalódott.

A szükségletek szintjén nincsen konfliktus, csak a megoldási stratégiák szintjén.

Amikor a szükségleteimet nevesítem, az olyan, mint amikor SZÁRNYAL A LELKEM: Béke, Szeretet, Együttműködés, Figyelem, Gyengédség, Elismerés, Megértés, Közös értékrend, Megállapodások betartása.... stb.

De miközben szárnyal a lelkem, fontos, hogy a két lábam leérjen a földig. Ezt reprezentálja a kérés.

4. lépés: Kérés:

- Fontos, hogy arra fókuszáljak, amit szeretnék, hogy megtörténjen.
- Nem követelés ---> ha a nemet is ugyanolyan szívvel tudom fogadni, mint az igent.

Nem az a javaslat, hogy mostantól ebben a négy lépésben beszélgess, de amikor ugyanazzal a konfliktussal kerülsz szemben nap mint nap, akkor nagyon fontos, hogy képes legyél ezt a 4 lépést tudatosítani magadban:

- Mi volt az a történés, ami nem tetszett?
- Hogy vagyok én ezzel a helyzettel?
- Mire van szükségem?
- Mi a kérésem?

• Empátia 

 Megpróbálom megtippelni, hogy mi lehet a másik fél érzése és szükséglete. 

pl: késés.
 --> a főnök talán: feszültséget, kétségbeesést érezhet; mert pl. biztonságra vágyik.
 --> a férj talán: magányosságot érezhet, mert szeretetre vágyik.

• Kritika fogadása építő módon: erről itt írtam már. 

***

Javaslom, hogy olvasd el többször ezt a cikket és nézd meg sokszor a videót! Óriási segítség lehet Neked is abban, hogy olyan minőségű kapcsolataid legyenek, hogy a szív szintjén tudjatok találkozni!

Lotilko szárnyai

Élt egyszer egy repülõ ember, úgy hívták, hogy Lotilko. Két szárnya volt, amelyekkel gyakran magasan az erdõ fölött repült, felszállt egészen a fellegekig, sokszor még magasabbra is, és nemegyszer megtörtént, hogy túl messzire repült otthonától.
Történt egyszer, hogy megint csak messzire szállt, és közben ráesteledett.
– Itt kell töltenem az éjszakát valahol. Majd csak reggel szállok haza – gondolta, és egy ismeretlen településen szállt le.
De legalább jó embereknél kopogtatott volna éjjeli szállásért! Szerencsétlenségére éppen Teventejre talált.
Elõször szívesen fogadta Lotilkót, még meg is vendégelte. De amikor látta, hogy Lotilko leveszi válláról a szárnyait és az ágya mellé helyezi, dühbe gurult.
– Minek neki a szárny? – gondolta. – Van lába, tehát tud járni, van keze, tehát tud dolgozni. Minek neki akkor a szárny?
Amikor aztán Lotilko álomba merült, magához vette és elrejtette a szárnyait.
Felébredt reggel Lotilko, kereste a szárnyait.
– Teventej, hol van a szárnyam? – kérdezte.
– Megmondom, csak elõbb elmegyek vadászni.
El is ment Teventej a vadászatra, messzi földre. Nem maradt otthon más, csak a felesége meg a gyerekei.
– Áruld el, hová rejtette férjed a szárnyamat? – kérte Lotilko Teventej feleségét.
– Igazán nem tudom – felelte az asszony. – De ha tudnám, sem mondanám meg!
Nagyon félt az asszony az urától.
Kiment Lotilko az udvarra, és látta, hogy madarak szálldosnak vígan a levegõben.
– Madárkák, hej, madárkák, nem tudjátok, hová lett a szárnyam?
– Nem mondhatjuk meg, Teventej megölne bennünket!
– Áruljátok el, és én egy kövér rénszarvast hozok nektek érte! Egész seregetek jóllakik belõle! →
Mire a madarak:
– Hozzad a rénszarvast, aztán megmondjuk!
Egy kövér rénszarvast ejtett zsákmányul Lotilko, és nagy lakomát rendezett belõle a madaraknak. Úgy megszállták azok a szarvast, mint a sûrû felleg, rövidesen csak a csontjai fehérlettek.
– Most aztán mondjátok meg végre, hol van a szárnyam! – kérte ismét Lotilko.
Mire a csókák így feleltek:
– Keresd elõször a folyó egyik partján, aztán meg a másikon!
No, erre már nagyon megharagudott Lotilko.
– Hogy görbüljön meg a csõrötök örökre! – kiáltott fel haragjában.
Az átok azonnal megfogant. Ezeknek a madaraknak meg egész nemzetségüknek egybõl meggörbült a csõrük, és úgy is maradt mind a mai napig. Azóta hívják õket görbecsõrû csókáknak.
Megérkezett Teventej a vadászatról, kérlelni kezdte õt Lotilko:
– Most már mondd meg, hol a szárnyam, hogy hazatérhessek!
De Teventej csak nevetett gonoszul:
– Add nekem a csizmádat, aztán visszaadom a szárnyad!
Gondolkodóba esik Lotilko, nézte a jó meleg bõrcsizmáját. Hogy lesz meg nélküle? De hiszen visszakapja a szárnyát, akkor aztán meglesz csizma nélkül is!
Lehúzta lábáról a csizmát, és odaadta Teventejnek. Az meg elrejtette a csizmát is, aztán megint nagy vadászatra indult.
– Add vissza a szárnyam! – kiáltott utána Lotilko. De Teventej most is csak nevetett rajta.
Segítségért ment akkor az emberekhez Lotilko:
– Adjatok nekem egy pár jó csizmát. Láthatjátok, lábbeli nélkül maradtam!
De az emberek csak a fejüket rázták:
– Egyetlen fölösleges pár csizmánk sem maradt!
Nem adtak neki, mert õk is féltek Teventejtõl.→
Látta Lotilko, hogy senkitõl sem várhat segítséget, és hogy csak saját maga segíthet magán. Elindult hát az erdõbe madártollat gyûjteni. Sok-sok madártollra volt szüksége, hogy új szárnyat készíthessen magának.
De azért elkészítette.
Éppen felcsatolta a szárnyat a vállára, amikor Teventej megérkezett a vadászatról.
Felszállt Lotilko a magasba, Teventej meg kiabált utána:
– Lotilkooo, Lotilkooo! Hová mész?
– Megyek haza, a szülõföldemre! – hangzott fentrõl a boldog válasz.
Teventej csak nézte, hogyan lengeti Lotilko a szárnyát a magasban a széles pusztaság fölött, akár egy hatalmas madár… Repül, száll, és egyre kisebbnek látszik. Aztán végleg eltûnt a szeme elõl.
Egyszeriben õ is leküzdhetetlen vágyat érzett, hogy a magasba emelkedjék, mint Lotilko.
Szaladt a rejtekhelyhez, ahová Lotilko szárnyát rejtette. Felcsatolta a vállára, meglengette, próbált repülni, de bizony, nem ment. Nem és nem tudott elszakadni a földtõl!
Próbálta a felesége, mindhiába. Õ se tudott felemelkedni a levegõbe.
– Nem ér ez a szárny egy fabatkát sem – mondta a férjének. – Vesd a tûzbe, el kell égetni.
Teventej fogta Lotilko szárnyát, tûzre vetette. El is égette. Nem is tanult meg a mai napig sem repülni.
(tunguz népmese)

Programajánló 2015. áprilisra

Sok szeretettel várlak az alábbi programjaimra: