Cantienica és nyers vegán étterem

Boldog és hálás vagyok, mert két régi álmom is megvalósult. Eljutottam egy Cantienica tréningre (ami a mély izmokat edzi és helyes testtartást eredményez) és végre egy nyers vegán étterembe is, ott ebédeltem. Ezekből megéltem a fittséget és az egészséget. Köszönöm, hogy ebben részem lehetett!!!!

(A képen az első a helyes testtartás. :) )

((Ez egy februári meghatározó élményem volt, de fontosnak tartottam felidézni, mert a hétvégén számomra fontos programok hiúsultak meg és úgy gondoltam keresek olyan szintén fontosakat, amikben részem volt és hálás vagyok értük.))

Örömzene

Végig borzongós, kikapcsoló, feltöltő, lélekemelő. Csak szuperlatívuszokban tudok erről a flashmobról írni, talán feleslegesek is a szavak. Élvezzétek :)

Reggeli túra

Szombaton megnéztem Andi egyik életmód előadását, amiből megértettem, hogy mennyire fontos reggel (nem délelőtt, reggel) 20 perc mozgás, mert akkor a legintenzívebb a zsírégetés. Nem kell nagy dolgokra gondolni. Elég egy intenzív séta is, és már tettél valamit az egészségedért. Azóta rendületlenül csinálom minden nap. Első nap az egész család jött. Zsombi bicajjal, mi meg gyalog. A dombon csináltunk egy nagy kört, és a felnőtt (pókhálós) játszótéren fejeztük be, ott még levezetésként gimnasztikáztam kicsit. Nagyon jól esett. Mentem másnap is. Akkor már a domb túlsó szélétől le a Főtérig, lépcsőkön és emelkedőn egyenletes tempóban vissza. Ez már fél óra volt, felfrissített. A mai is egy 20 perces sétának indult. De gondoltam egy nagyot, irány a természet.

Még jóformán ki sem értem a városból, amikor láttam a fűben lapulni valamit. Gondoltam cica. Amikor közelebb értem, akkor láttam, hogy egy mókus. :) Fürgén szaladt át előttem, fel a garázs falán a tetejére és már el is tűnt. Fantasztikus élmény volt, ami megerősített, hogy a természetbe kell mennem. Amikor kiértem a városból, körülöttem két oldalt erdő, mögöttem a felkelő nap... hmm, nagyon feltöltő volt. Nagyokat szippantottam a friss levegőből, egyenletes tempóban haladtam. A fák közül előbukkant a nap és szelíden simogatta az arcomat. Folyamatos mosolygásra késztetett. Aztán ahogy továbbhaladtam, egy gyönyörű szép, hatalmas nagy tisztásra értem. Hívogatott a napsütötte rét. Bejártam keresztül és kasul. Visszafelé nappal szembe jöttem, addigra már teljes pompájában ragyogott. Örülök ennek az októberi nyárnak nagyon. Azt hiszem az úton többször is, önkéntelenül is megfogalmazódott bennem, hogy "Köszönöm Istenem, hogy itt lehetek, ez fantasztikus" gondolat.

Hálás vagyok, hogy a természetben töltődve kezdhettem a napot. Mire visszaértem teljesen kiszellőztettem a fejem és feltöltődtem. És még jobban megerősítettem az elhatározásomat, hogy ennyit minden reggel meg fogok tenni az egészségemért, mert igazán értékeset csak akkor tudok adni másoknak, ha én magam előbb feltöltődtem vele.

Te mit teszel meg mától magadért, hogy friss, energikus légy és bírd a strapát?

Szépeket!

Évi

Hidakat vagy falakat építesz?

Csak mert nem hagyhatom szó nélkül és mert tipipkus. :)

- Megváltoztál!

- "Nem változtam meg, csak már én is úgy viselkedek másokkal, ahogy ők velem."

- Akkor pontosítanék: visszafele fejlődsz.

- "Nem a legerősebb, nem a leggyorsabb, nem a legtöbbet szaporodó faj marad fent, hanem az, amelyik a leginkább képes alkalmazkodni a változó körülményekhez."

 ((---> Emögött a reakció mögött ez a gondolkodásmód húzódik meg. Ezt biológia órán az evolúció elméleteként ismerhettük meg, ami hangsúlyozom: csupán elmélet, ami az embert fejlődésben levő állatként mutatja be. Bár nem vonom kétségbe, hogy a támogatójuk közül néhányan tényleg a majmoktól származnak (ezt ők mondják, nem én, sőt váltig állítják :-))), ugyanakkor nem tudom figyelmen kívül hagyni a tényt, hogy amikor sokat megélt, kellő élettapasztalattal rendelkező emberekkel beszélgetek, ők kivétel nélkül arról tanúskodnak, hogy mennyivel durvábbak, vadabbak ma az emberek, mint 50-100 évvel ezelőtt. Szerintük a világ egyre mélyebbre süllyed. És ezt én is így látom. Régen pl. a mesékben (Vuk, Mazsola és Tádé, Kisvakond....) az állatokat kedves emberi vonásokkal ruházták fel -tükrözte az akkori általánosan elfogadott értékrendet-, ma meg a mesékben és a filmekben az embereket ruházzák fel vad, állatias tulajdonságokkal. Hát nem érdekes?))

 Ha azt a szót ízlelgetjük, hogy kapcsolatteremtés, akkor ezzel a gondolkodásmóddal vajon mit teremtek a kapcsolataimban? A fent említett gondolkodásmóddal mentálisan mire tréningezem magam? Az együttműködésre, a kapcsolódásra, olyan megoldási stratégiák keresésére, ami egyformán szolgálja mindkettőnk érdekeit (végtelen számú ilyen lehetőség van, győztes-győztes opció, win-win), vagy inkább falakat emel-e közénk és eltávolít-e minket egymástól?

***

Egy szó, mint száz: "MÁR én is úgy viselkedek" = lesüllyedt a szintjükre. Te biztos, hogy ezt szeretnéd? Talán nem. Talán ez is csak egy fejlődési állomás, része az egésznek, de ez még nem a cél. Itt még nem érzed azt, hogy "megérkeztél", de erőt merítesz abból, hogy elindultál az úton. A fejlődés útján. Elmúlt a nebáncsvirág állapot, ami jóval sebezhetőbb volt.
Az önmagadért való kiállás egy komoly erőforrás, és egy fejlődési állomás is egyben.

Valahol egyszer azt olvastam, hogy "az emberek azért magányosak, mert falakat építenek hidak helyett."

Szabó Magda írta, hogy "Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt." De ez már egy következő állomás. A lényeg a fejlődésen van.


 És Te hogy vagy ezzel?

Mitől TARTÓS egy kapcsolat?

Naponta hozunk kisebb döntéseket, de ha igazán eldöntjük, hogy ezt a kapcsolatot működtetni fogjuk, ha megszületett a döntés, akkor megtaláljuk azokat a megoldási stratégiákat, ami nekem is jó és neked is jó.

Minden együttélésben az a legnehezebb, hogy egyformán változzunk. Vagy ha nem is egyformán változunk, akkor ezt a változást el bírjuk viselni. Az a legnehezebb a felnőttkorban, hogy a nők máshogy változnak, mint a férfiak. Vagy mondhatnám úgy is, hogy a férfiak másképp változnak, mint a nők. Egy tartós együttélésben, mondjuk egy 10-15 éves távlatban ezek akár drámai körülményeket is elő tudnak idézni. Ez vonatkozik a szexuális énünkre, az intellektuális énünkre, az érzelmi intelligenciánkra, vonatkozik annak az ütemére vagy ritmusára, amilyen módon sikeresek vagy sikertelenek leszünk az életben.

Még azzal is nehéz szembe nézni, ahogy Te magad változol és fejlődik a személyiséged, kívülről, belülről változol... és azzal is nehéz szembenézni, hogy a társad is változik egy irányba. Lehet, hogy más irányba, lehet, hogy más ütemben.

Ezért természetes, hogy minden együttélésben folyamatosan olyan taposóaknák vannak, amikre igenis rálépsz, akkor is ha nem akarsz. És az a kérdés, hogy amikor rálépsz, akkor hogyan reagálod le ezeket a dolgokat. Igazából azt látom nehéznek, hogy az együttműködés rendszerét ki tudjuk-e dolgozni az életünkben, a kapcsolatunkban. És nem kompromisszumokra gondolok, mert akkor az egyik fél is felad valamit és a másik is. A kompromisszum az a megoldási stratégia, ami egy kicsit neked is rossz és egy kicsit nekem is. Én a win-win (győztes-győztes) opciót preferálom és hitem szerint végtelen számú megoldási stratégia létezik erre, amiben mindenki szükségletei kielégülhetnek. Ha ez megvan, akkor bármilyen kapcsolat működőképessé válik. De ehhez persze bele kell tennem azt az energiát a kapcsolatba, ami a zsebemben van, és a másiknak is ugyanígy. 

Ami még szerintem fontos dolog: a tiszteletnek van egy foka, amit ha nem adsz meg a társadnak, akkor a kapcsolat haldokolni kezd, és meg is fog halni. Igazából az a nagy kérdés, hogy a tisztelet megmarad-e a két ember között? Akarjuk-e működtetni a kapcsolatot?

Még sok mindent tudnék írni a témában, de most ennyi.

Attól tartós egy kapcsolat, hogy megszületik-e a döntés, hogy működtetni akarjuk, hogy bele tesszük-e azt az energiát, ami a zsebünkben van, készek vagyunk-e az együttműködésre és megadjuk-e a másiknak a tiszteletet. 

Ennyi.

U2 - October

Festői ősz. Itt van. Itt van újra. Élvezd!!! :)