"AZ EMBEREKET A HÜLYESÉGÜKKEL EGYÜTT KELL SZERETNI!"

Ezt a drága anyám mondta. Ő meg tudta tenni - én nem. Odáig eljutottam, hogy elfogadtam a másikat olyannak, amilyen. Megértettem. Sajnáltam is.

De nem szerettem. Ő meg szerette!
Mi volt a titka? Egyszer erről faggattam, és azt mondta: 

"Nézd, minden ember hülye. Iszik, nagyhangú, önző, rendetlen, vagy bosszantóan precíz, könnyelmű, komor, gátlásos, gátlástalan, nem mosdik, tisztaságmániás, teli van szorongással, bizonytalansággal, néha durvasággal, gyávasággal, gyengeséggel, hirtelen haraggal és sérelemmel. Sorolhatnám még. Minden ember gyári hibás. Én is, te is. Azt hiszed, te nem vagy 'hülye'? Mégis szeretlek. Abban a hatalmas zsákban, amelyet a lelkemben nyitottam neked, minden rossz tulajdonságod belefér. Reggelig tudnám sorolni, mi miatt nem vagy szeretetre méltó. Mégis szeretlek! Ha nem így működnénk, nem lenne szeretet a világon! Nincs olyan ember, akinek ne lenne rossz természete, akinek ne lennének bűnei, tüskéi, démonai, bosszantó tulajdonságai. Nincs olyan lélek, akiben ne lenne szemét. Még a szentekében is van! De mennyi! A szeretethez bőséges lélek kell, egy nagy szemetes kosár, ahová a másik minden rossz tulajdonságát, vacakságát, bosszantó megnyilvánulását belehajítom. Kidobom vagy elfelejtem."

Nem értettem, s ezért még hozzátette: 

"No, nézd! Vegyük csak azt, ami téged illet: ordítva születtél. Minden éjszakámat végigbömbölted hároméves korodig. Követelődző voltál. Önző, mohó. Csak arra kellettem neked, hogy adjak. Hogy etesselek, fürdesselek, mert hogy el ne felejtsük, naponta többször bepisiltél és összetojtad magad! Olyan büdös voltál, hogy minden idegen kiment a szobából. Én meg bírtam. Nem zavart. Sőt, mosolyogtam rajta. Életem legszebb korszakához tapad az a mások számára borzalmas bűz, ami belőled áradt. Éjszaka féltél, fölébresztettél, hozzám bújtál. Évekig nem tudtam aludni miattad. Az utcán lusta voltál járni, föl kellett emelni téged, és cipelni, mert te élvezted, én meg nyögtem alattad. Ha nem vettelek föl a nyakamba, bőgtél, de olyan kétségbeesett üvöltéssel, hogy szégyelltem magam a járókelők előtt: azt hitték, öllek téged. Így kezdődött a kapcsolatunk! És látod: szerettelek! Ne hidd, hogy egy párkapcsolatban, egy barátságban, vagy akármilyen emberi viszonyban másképp működik a szeretet! Nem! Ha valakit megszeretsz, vegyél hozzá egy jó nagy szemeteszsákot. Minden nap dobd bele a másik hibáit! És felejtsd el! Nézz a szemébe! Ember ő is, szegény, mint te, és teli van hibával. Ne azt nézd, hanem a szemeit! Csakis a szemeit! Vagy még inkább: a szívét!"

(Müller Péter)

Harmónia

"A harmónia nem azt jelenti, hogy mi ketten örökké napsütésben élünk. A harmónia azt jelenti, hogy viharban is kapcsolódunk. Hogy nem engedjük el egymás kezét, akkor sem, ha ez lenne a könnyebb. Mert a szív nem engedi. Hogy kapcsolódunk a fájdalmunkon, a veszteségeinken, sérülékenységünkön keresztül is. Hogy őszinték vagyunk, akkor is, ha ez kockázatosnak tűnik. Hogy tudom, hogy tartasz, ha kell. És tudod, hogy tartalak, ha kell. A harmónia nem a látszat-béke. Nem az álarcok mögötti egykedvű közömbösség. Nem is nyomógombos öröm-mosoly. A harmónia alapja az őszinte és tiszta, segítő kapcsolódás örömök és küzdelmek közepette." (Lipták Anikó)

A szavak ablakok (vagy falak)

Szavaid ostorként csattannak lelkemen, kettőnk közé éket ver ítéleted. Mielőtt végleg eltávolodnánk, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?

Mielőtt pajzsot rántanék magam elé, s megszólalna fájdalmam vagy félelmem, mielőtt szavammal falat építenék, mondd, amit hallok, azt szó szerint értsem-e?

A szavak ablakok vagy falak. Elítélnek vagy felszabadítanak. Célom: úgy szólni és úgy figyelni, ami mindenkinek a szeretetet jelenti.

Tudod, van, amit el kell mondanom, mert az igen fontos nekem. Ha szavaim nem tükrözik szándékaim, szabadnak maradnom segítesz-e?

Ha úgy tűnik, mintha szidnálak, ha úgy éreznéd, nem szeretlek, kérlek, ne a szavaimra figyelj, hanem a mögöttük megbújó érzésre!

Ruth Bebermeyer

Arról, hogy a dolgokat meg kell várni

"Megvárni, egy angyal és egy szent türelmével, amíg a dolgok - emberek, eszmék, helyzetek -, melyek hozzád tartoznak, eljutnak hozzád. Egyetlen lépést sem sietni feléjük, egyetlen mozdulattal, szóval sem siettetni közeledtüket. Mert bizonyos emberek, eszmék, helyzetek, melyek életedhez, jellemedhez, világi és szellemi sorsodhoz tartoznak, állandóan útban vannak feléd. Könyvek. Férfiak. Nők. Barátságok. Megismerések, igazságok. Ez mind feléd tart, lassú hömpölygéssel, s találkoznotok kell egy napon. De te ne kapkodj, ne siettesd útjukat és közeledésüket. Ha nagyon sietsz feléjük, elkerülheted azt, ami fontos és személyesen a tiéd. Várj, nagy erővel, figyelmesen, egész sorsoddal és életeddel." 

(Márai Sándor) 

 

Egy pillanat jelentősége

A tapintatról és a gyöngédségről (Márai)